Rendszerüzenet

Szülői tájékoztatás

Kedves Szülők!

Biztosan értesültek Önök is a legújabb rendelkezésről, miszerint a digitális tanrend működtetése mellett az iskolákban is fokozatosan beindulhat a tanulók fogadása felügyeleti jelleggel. Ez a rendelkezés csak a gyógypedagógiai és fejlesztő iskolai oktatásban résztvevő tanulókra vonatkozik, tehát a szociális ellátás még nem indulhat.

Mivel kis létszámú csoportokban és fokozott higiéniai intézkedések mellett szervezendő meg a felügyelet, mely intézményünkben még nagyobb körültekintést és komolyabb higiéniai intézkedéseket igényel, ezért első körben felmérjük, hogy hány iskolai tanuló esetében van erre igény, majd létszámtól függően szükség szerint korlátozzuk a tanulók fogadását. Prioritást élveznek azok a tanulók, akiknek szülei dolgoznak, nem igényelnek GYES-t vagy ápolási díjat, ezt követően pedig azok a tanulók, akiknek szülei ezek igénylése mellett munkát végeznek.

Az iskolai ügyletet naponta 8-14:00 között fogjuk biztosítani. Szülői kérés és mozgásterápiás team javaslata  esetén terápiát is biztosítunk. Ez az ügyelet június 2-12 közötti időszakra vonatkozik, utána újabb felmérést végzünk. A digitális tanrend szerinti oktatás ebben az időszakban is működik, melyen való aktív részvétel része a tankötelezettség teljesítésének.

Az igények visszaérkezése után tudunk dönteni az ügyelet megszervezéséről és minden igénylő tanuló esetén visszajelzéssel leszünk, valamint tájékoztatással a szükséges higiéniai tudnivalókról. (Csak teljesen egészséges, tünetmentes tanulót fogadhatunk, a belépéskor történő kötelező lázmérést követően. Nyákleszívást nem tudunk biztosítani a járvány időszaka alatt!)

Kérem a megfelelő rész aláhúzásával jelezze igényét és küldje vissza a választ május 26. 12:00-ig az info@immanuelotthon.hu címre! Ha gondot jelent az elektronikus kitöltés, visszaküldés akkor személyesen is jelezhetnek az irodán minden nap 8:30-13:30 között.

Tanuló neve: ……………………………………………

KÉREK ÜGYELETET                                                                                               NEM KÉREK ÜGYELETET

ÉTKEZÉST IGÉNYLEK                                                                                             NEM IGÉNYLEK ÉTKEZÉST

TERÁPIÁT IGÉNYLEK                                                                                             NEM IGÉNYLEK TERÁPIÁT

 

Mely napokra kér ügyeletet?...................................................................................................

Mely napokra kér étkezést?......................................................................................................

 

Szülő neve/ aláírása…………………………………………….