Tájékoztatás tanévkezdésről
Kedves Szülők! 2020. 08. 19.
Az új tanév kezdetén szeretnék néhány fontos információt megosztani Önökkel az alábbiakban.
- A koronavírus helyzet napról napra változik, így csak a jelenleg tudott információk szerint gondolkodunk az intézmény működtetéséről, azonban ez bármikor változhat.
- Jelen tudásunk szerint megkezdődik szeptember 1-én a tanév, de nagyon szigorú higiénés feltételek betartása mellett. Ehhez a Minisztérium küldött intézkedési tervet, intézményünk pedig pandémiás tervet és protokollokat dolgozott ki, melynek betartása kötelező.
- A fentiek miatt a korábbi nyitva tartás mindenképpen módosul, melynek pontos időpontjáról az igényfelmérés után tudunk nyilatkozni (várhatóan max. 8-16:00 között lesz). Fontos szempont egyrészt a fokozott takarítási, fertőtlenítési feladatok ellátása, másrészt, mert előírás szerint az osztályok keveredését el kell kerülni, tehát közös ügyeletet nem lehet biztosítani. Mindenki majd a saját tantermébe kell, hogy érkezzen és onnan is vihető haza.
- A pandémiás időszak alatt a szülőknek lehetősége van eldönteni, hogy gyermeküket hozzák-e iskolába, vagy inkább az otthontartózkodást választják. Ezen időszakban a tanulók, ellátottak hiányzása igazolt hiányzásnak minősül. Az otthonlét alatt a pedagógusokkal, terápiás munkatársakkal egyeztetve alakíthatnak ki kapcsolattartási formát.
- Az iskolát látogatók számára az étkezés biztosított.
- A terápiák ezen időszak alatt is folyamatosan működni fognak. A szülőknek arra is van lehetőségük, hogy csak a terápiás ellátást veszik igénybe.
- Az intézkedési terv alapján a közös rendezvények nem tarthatók meg, az osztályok más osztályokkal való keveredését zárt térben kerülni kell, ezért a közös áhítatot, szakköröket ezen időszak alatt nem indítunk (beleértve a gyógyúszást is). A 30-ára meghirdetett nagytemplomi Istentiszteletre és alapkő letételi ünnepségünkre csak az új tanulókat várjuk!
- A tanév kezdeti szülői értekezletet szintén nem tartjuk meg. Az információkat írásban, a megszokott fórumokon jutattjuk el a családoknak. Kérdéseiket elsősorban az osztályfőnököknél, de az e-mail címünkre eljuttatva tudják feltenni.
- A tanulók és családtagjaik érkezésekor, a nyári ügyelethez hasonlóan testhőmérséklet ellenőrzést, valamint kéz- és cipő (kerekesszék) fertőtlenítést követően léphetnek be az intézménybe.
- Az intézményt kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló, ellátott látogathatja. Amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, orvosi vizsgálatról gondoskodjanak. Betegség esetrén kizárólag orvosi igazolással jöhetnek az ellátottak ismét közösségbe.
- A szülő köteles az intézményt értesíteni, ha gyermekénél, vagy családtagnál koronavírus-gyanú vagy fertőzés áll fenn.
- Az oktatás és szociális ellátás megszervezéséhez szükséges látnunk, hogy gyermekük személyesen részt vesz az oktatásban/szociális ellátásban vagy csak terápiát, esetleg egyiket sem igényel.
- Ehhez kérjük az alábbi nyilatkozat kitöltését és emailben történő visszajuttatását: info@immanuelotthon.hu Határidő: 2020. augusztus 24. 10 óráig
Gyermek, ellátott neve:……………………………………………………………………………………………………………
Kérem aláhúzni a megfelelőt:
ISKOLÁBA/SZOCIÁLIS ELLÁTÁSBA SZEMÉLYESEN VESZ RÉSZT
CSAK TERÁPIÁN VESZ RÉSZT
NEM IGÉNYEL SEMMILYEN SZEMÉLYES ELLÁTÁST
…………………………………..
szülő aláírása
Történet
Fenntartó
Misszió
Szervezeti felépítés
Minőségpolitika
Dokumentumtár
Alapdokumentumok
Letölthető dokumentumok
Hallgatói gyakorlat
Önkéntesség
Közoktatás
Fejlesztő nevelés-oktatás
Gyógypedagógiai oktatás
Készségfejlesztő iskola
Szociális ellátás
Egészségügyi / Rehabilitációs ellátás
Mozgásterápia
AAK - Augmentatív és alternatív kommunikáció
"OS" Otthon segítő szolgáltatás
Tanórán kívüli programok
Kórus/Zenei foglalkozás
Gyógyúszás
Kutyás terápia
Kerekesszékes foglalkozás
Önvédelmi foglalkozás
Az Immanuel Alapítványról
Közhasznúsági jelentés